Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
Nekem nincs lovagkeresztem, kitüntettek viszont egy Érdemkereszttel. Nem Öntől kaptam. Bayer Zsolt állami kitüntetése elleni tiltakozásom jeléül mégis Önnek küldöm vissza. Dugja – hogy mást ne mondjak – a többi közé!
„Tisztelt Áder János!
Ön, mint az Európai Parlament Környezetvédelmi, Közegészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Bizottságának valamikori elnöke nyilván tudja, hogy Adolf Hitler vegetáriánus volt, és mint ilyennek ökológiai lábnyoma tiszteletre méltóan kicsi volt, emellett szuper autópályákat építtetett, bizonyára ön is hasított rajtuk, a Führernek továbbá döntő szerepe volt a korabeli Európát sújtó munkanélküliség felszámolásában is. Igaza van tehát Pintér Jolánnak: »senkinek a munkássága nem fehér és fekete«.
Bayer Zsolté például mocskos.
Idéznék egy részletet Dr. Szabó Zsolt ügyész perbeszédéből, amely 2013. május 22-én a Budapest Környéki Törvényszéken hangzott el a roma családok sérelmére elkövetett támadássorozat perében:
»Testvérével ellentétben K. Árpád elhárította, hogy az általa elismert bűncselekmények indítékáról számot adjon, azonban a legelső nyomozati kihallgatásán nyilatkozott arról, hogy a galgagyörki magyar család elköltöztetéséről szóló, Bayer Zsolt által készített hosszú televíziós riport nagyon felháborította, többször is megnézte. K. Árpádnak e nyilatkozata megerősíti K. István állítását a galgagyörki helyszín kiválasztásáról, továbbá az indítékról is fontos információkkal szolgál. A K. testvéreket a bűncselekményekre indító ok kezdeti cselekmények alatt alapvetően a megtorlás volt, mivel a törvényes eszközöket elégtelennek tartották a rend helyreállítására. K. Istvánnak több másik kijelentése is igazolja, hogy az önjelölt rendcsinálói szerepkör betöltésére törekedtek.«
A galgagyörki helyszínen még csak a gyerek ágyába fúródva találtak sörétet, nyolc hónappal később, a tatárszentgyörgyi merénylet után, már Cs. Róbert és négyéves fiának tüdejéből kellett kipiszkálni az ólmot a törvényszéki boncolóknak.
Ön és a magyar kormány tevékenységét figyelve egyre többet gondolkodom azon, miről lehetett ott szó, annak idején a Bibó kollégiumban. Nehéz elhinni, hogy nem látja be: Bayer Zsolt nem újságírással foglalkozik, hanem uszítással. Az uszítás pedig hasonlóan például a kútmérgezéshez, a markecoláshoz és spionkodáshoz kifejezetten sunyi tevekénység. A sunyiságot és az aljasságot nem érdemes lovagkereszttel jutalmazni, egyszerűen azért, mert ezeknek az emberi minőségeknek nincs semmi köze a lovagiassághoz.
Nekem nincs lovagkeresztem, kitüntettek viszont egy Érdemkereszttel. Nem Öntől kaptam. Bayer Zsolt állami kitüntetése elleni tiltakozásom jeléül mégis Önnek küldöm vissza. Dugja – hogy mást ne mondjak – a többi közé!
Tisztelettel,
Fliegauf Bence”